Sokáig nem akartam belátni, hogy ha kézzel-lábbal tiltakozom valami ellen, az úgy csak nehezebbé válik. A mai eszemmel viszont tudom, hogy meg kell tanulni a játékszabályokat, és kiélvezni az élet adta lehetőségeket.
Sokan mondják, hogy introvertált személyiségként (zárkózottabb emberekre mondják ezt) eszedbe ne jusson emberekkel foglalkozni, pláne a turizmusban elhelyezkedni, mert nem lesz jó vége. Azon vagyok, hogy a sztereotípiákat kicsit eloszlassam. Jelenleg ott tartok, hogy vége az utolsó tanulós félévemnek is az alapképzésen. Nem hittem volna, hogy ez a pillanat ennyire gyorsan eljön. Most, 3 év elteltével, úgy gondolom, hogy ennek így kellett lennie, és semmit sem bántam meg. Sokszor kegyetlen volt, de rohadtul megérte. Kisebb adag önbizalomnövelő-dózist kaptam az évek alatt.
Röviden bemutatom a saját példámon, hogy mire is gondolok: gimnázium végén még ott tartottam, hogy ha ki kellett állni és képviselni magam több ember előtt, szabályosan rosszul voltam. Angolul egyáltalán nem akartam beszélni, soha nem szólaltam meg, mindig mást kértem meg, hogy menjen és intézzen el nekem valamit, például egy szállodában, mert én nem voltam rá hajlandó, nem volt hozzá önbizalmam. Aztán elkezdtem az egyetemet, ahol turizmust tanulva nyilván az én 'para-területeimen' kellett a leginkább teljesíteni, de ezt valahol sejtettem is. Először nagyon féltem, nem akartam megszólalni, angolul meg pláne nem. Elvoltam, semlegesen. Sosem tartottam magam vezető-típusnak, örültem, ha nekem nem kellett beszélni, ellavíroztam valahogy háttérjátékosként, jó 1-1.5 évig.
De az életben, ahol folyamatosan dönteni kell, mindig van választási lehetőség. Te határozod el, hogy merre mész, melyik utat választod, jóformán minden csak Rajtad múlik. Egy kis idő után rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább, úgyhogy fokozatosan kihívásokat kerestem magamnak, mert ugyebár az egyszerű út nem mindig egyenlő a helyes úttal. Ez azért hatásos, mert magadnak is bizonyíthatsz. Ehhez viszont tényleg ki kell lépni a komfortzónádból, vállalni kell a felmerülő kockázatokat, különben nincs értelme semminek. Le kell csapni a tálcán kínált opciókra, mert utólag, talán egész életre bánni fogod, ha egy hatalmas lehetőség elúszik. Legutóbb a külföldi munkavállalást válaszottam, ahogyan írtam is korábban. A legjobb, ha nincs sok időd mérlegelni, csak egyszerűen belevágsz, mert tudod, hogy minden, ami kihívás (reális keretek között), a Te javadat szolgálja.
El sem tudtam képzelni, milyen lesz több hónapig egy idegen országban élni, új munkahelyen teljesíteni, beilleszkdeni, elfogadni a kulturális különbségeinket és tolerálni azokat a feladatok közben, de mint sok dolog, ez is tanulható. Nagyon fontos a személyes fejlődés, az élmény- és tapasztalatszerzés, mert ezek azok a dolgok, amiket senki nem vehet el Tőled.
8 nap múlva ismét utazom, hogy "meghódítsam" a recepciót a 230 szobás szállodakomplexumban, ahol napi 100-150 embert szolgálunk ki, igen, angolul is. Most már nem félek ezektől a dolgoktól annyira, a folyamatos megpróbáltatásokból táplálkozom, jóllehet a cél még nagyon messze van. Azóta vannak új álmaim, köztük egy olyan nemzetközi lehetőség, ami garantáltan az egész életemet gyökeresen megváltoztatná, ha sikerülne. Előbb azonban Montenegróra összpontosítok és kihozom belőle a legtöbbet.
