"Herceg Novi, Montenegró. 20 óra 12 perc. Este van. Várok a kedvesemre, aki még szűk 2 órát dolgozik. Csend van, a hotelben már majdnem mindenki a szobájában várja a sötét leszálltát. Csak a tücsökciripelés hallatszik, de a szokásos esti menetrend szerint 22 óra körül elindul a buli, és hajnali 1-ig meg sem áll."

Visszatértem. A blogra, úgy értem. 2 hónapja és 9 napja hagytam el Magyarországot, és vetettem bele magam életem eddigi legnagyobb és legnehezebb döntésébe/kalandjába, remélve, hogy valamivel most is több leszek, miután hazatérek. Pontosítva nem egyedül jöttem, hanem azzal az emberrel, aki a lelkitársam mindenben, a másik felem. Így kicsit egyszerűbb, ugyanakkor nehezebb is. Erről bővebben később.
§
Csak most kezdtek el megfogalmazódni bennem az elmúlt hetek, hónapok tanulságai, gondolatai. Nagyon nehéz volt. Úgy indultam neki, hogy tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de meg kellett lépnem.
Az első lépcső mindig az, még az indulás előtt, hogy magunkban tisztázzuk le az egész dolgot. Miért megyünk ki, miért lesz jó ez nekünk. Mindig pozitívan kell hozzáállni ezekhez a döntésekhez, igaz, ha nem ijedsz meg egy ilyen nagy döntéstől, akkor nem léptél ki eléggé a komfortzónádból. Én ezt tartom is.
§
Az első napok olyanok voltak, mintha ingyen nyaralhatnék a hotelben, nem kellett annyit dolgozni, mondhatni semmit. Aztán elkezdődött a betanulás, majd a kőkemény munka, műszakok. A szállodaiparban minden fordítva működik. Amikor mindenki örül a hétvégének, itt akkor van a legnagyobb téboly. Vasárnap is hajnali 5-kor kelés (igen, holnap is), vagy hétköznap este munka este fél 11-ig. A tapasztalatokból nincs hiány. Ezt a lehetőséget Isteni adománynak tekintem, azóta is. Miért?
§
Rengeteg a panasz. A Balkánon vagyunk. Én magyar vagyok, és maximalista, és ha már itt tartunk, kicsit munkamániás is, aki 100%-on pörög, mert ez a dolgom, ezért jöttem. Szerintem ezzel nagyjából körbeírtam mindent. Itt az embereknek még más a mentalitása, hozzáállása a dolgokhoz, mindenkit minimum 3x kell felszólítani, hogy egyszer megcsináljon valamit. Ami a legborzasztóbb, hogy a vendégeket - azokat akikből élnek - is elzavarják maguktól. Mintha nem a pénzre és a vendégkapcsolatokra épülne az egész ipar és a szektor. Na de, vissza a témához. Ha nem lenne panasz, nem tanulnék semmit. Egy jól működő szállodában nem jönnek elő azok az összefüggésrendszerek, amiket itt kénytelenek vagyunk alkalmazni a szállodán belül.
§
Csodálatos módon, ha nem tanultam volna ezelőtt pont 1 hónappal szállodai ismereteket, nem látnám át ennyire a dolgokat. Ez egy lehetőség, ami csak úgy jött, és amiért nagyon hálás vagyok a sorsnak. Igaz, lassan vége van, és nagyon várom, hogy hazaérjek, de ez egy életre szóló élmény, tapasztalat, meghatározó mérföldkő, és egy mondhatni tét nélküli esély arra, hogy meglássam: képes lennék-e ezt csinálni hivatásszerűen egész életemben.

A választ a következő részben majd megosztom :)