Olyan viccesek ezek az ihletek... lassan hajnali 2 óra van, én pedig írok Nektek, ismét. Megint vártam 1.5-2 hónapot, de most azért, mert amikor jött az ihlet, nagyon késő volt, másnap pedig mennem kellett az egyetemre korán reggel. De most szombat van, illetve már vasárnap, más ilyenkor bulizik, szóval ez így remélem megbocsájtható.
Úgy terveztem, hogy a közösségi médiaszemetekről és a befolyásolásról fogok nektek bejegyzést rittyenteni, aztán eszembe jutott egy sokkal szebb téma, éppenséggel a ma vásárolt tusfürdőmmel kapcsolatban - ne nevessetek, tényleg.
Sokszor látom a facebookon ezeket az elcsépelt, nyáltól csöpögő idézeteket, amiken olykor-olykor megállok elgondolkodni, de aztán rohanok is tovább két teendő között. Aztán ma becsapott a villám... és elkezdtem a hálán gondolkodni, azon, hogy őszintén az életben miért lehetek hálás, és rájöttem, hogy tulajdonképpen mindenért.
Ugye? "Hála az égnek"... Hányszor használjuk ezt a kifejezést nap mint nap úgy, hogy fel sem fogjuk, csak kimondjuk. Hát, én most fogtam fel, ma este. És itt jön be a tusfürdőm, ez a bagatell, semmi kis dolog, ami ugyan pénzért megvehető, de az illat, az érzések, az emlékek, azokra nincs fizetőeszköz. Kb. 5 éve ilyet kerestem, és emlékeztem az illatra, mert régen megfogott, de a dobozra nem. És ma este, mikor bementem zuhanyozni, valami végtelen boldogság fogott el, hogy van ilyenem, újra, mint régen, mert nagyon szerettem. A hála pedig erről szól, hogy megtanulom értékelni azt, amim van, és nem csak értékelni, hanem hálásnak is lenni érte. Nem luxusvillákról és BMW-terepjáróról beszélek, hanem azokról a dolgokról, amik pénzzel soha nem lesznek megvásárolhatók. Születhettem volna máshova, sokkal rosszabb körülmények közé, olyan helyre, ahonnan esélyem sem lett volna kitörni, de nem.
Célom van, terveim vannak, álmaim vannak, és végre, 2 és fél év után elmondhatom magamról: a helyemen vagyok.
