Nos, a párkapcsolatomban akadnak néha krízispontok. Kinél nem? 

Kérem tegye fel a kezét jó magasra, hogy lássam. Örömmel (avagy szomorúsággal) konstatálom, egy kéz sincs a magasban.

Apró dolgok, amelyeken emberek, párok, szülők-gyerekek, sőt idegenek (!) veszekednek. Mindig, mikor elmesélem bárkinek, nevetek rajtuk, mert külső szemlélőként és utólagosan elmesélve olyanok, mint a kabaré jelenetek a 80'as évekből.

De emellett a mindennapok szerves részeit képzik a veszekedések. Fura tény, de még akkor is tudunk veszekedni vagy vitatkozni, mikor azt észre sem vesszük. Ezt hívják intraperszonális kommunikációnak. Nos, remek, hogy ilyeneket tudok.

(Ezúton is köszönettel tartozom G.Éva tanárnőnek, hogy ilyen remek előadásokat tartott és 5-össel jutalmazta a befektetett munkámat a vizsgadolgozaton!)

Zárójel bezárva, a lényeg, hogy mindig ott lesz az az elmosatlan edény, rosszul tárolt felvágott, széthagyott ruhakupac, ami miatt kitör a botrány. Végtére is tanulságként levonhatom: sokkal jobb morcogni kicsit a másikkal ilyen apró dolgokon, majd kibékülni. Miért?

Mert van valaki, akivel megosztom az életem, és ez nem kis dolog. 

Megtörtént az elképzelhetetlen. Sikeres makróvizsga, ezt konkrétan nem hiszem el. Hála Istennek, ebből sem kell tovább szenvedni, nincs többé makró, éljen a demokrácia.

Ma egy versrészletet prezentálok, ami nagyon kedves nekem, főleg, hogy Reményik Sándortól származik, aki az egyik, ha nem a kedvenc költőm. Talán valakinek megtetszik, mert valakire ráismer ebben a pár sorban:

Van egy barátom, végzetesen más, 
És végzetesen mégis egy velem. 
Én végigálmodom az álmait, 
Ő végigéli az én életem. 


Ő helyettem is él, szenved, szeret, 
Lángol, lendül, hevül, harcol, nevet, 
Gyermek is, bajnok is, ember is a gáton. 
Én benne eltemetett vágyaim 
Hazajáró lobogását látom. 

Ezt még pár éve találtam böngészés közben, igencsak megérintett. Irodalmon gimiben egy rakás verset elemeztünk sorról sorra, már a könyökömön jött ki az "xy sorban található zy főnév arra utal/azt sugallja, hogy..." mondat. De aztán elkezdtem gondolkodni, hoppá, lehet, hogy nem is volt olyan hülyeség. Be kell látni a sorok mögé és néha nem árt, ha az ember a konnotációt keresi. :)