Ne kérdezzétek, nem tudom hogy jött a téma. Illetve tudom, mert véletlenül megnyitottam a Google+ szolgáltatásomat és ott sorakoztak az egyik mappában a párizsi útról készült képeink.
És akkor felkaptam a fejemet...
...mert eszembe jutott, hogy mint megannyi más dologról, a csodálatos nyári, párizsi utunkról, életem egyik legnagyobb élményéről..nos, nem írtam.


Egyszerűen fantasztikus dolog volt eljutni a 'fény városába'. Érettségi ajándéknak kaptuk az utat.
A telitalálatnál is jobb volt. Sok helyen jártunk, mégis az első, ami feltűnt, hogy mindenfelé kicsi koreai húzott szemű népek álldogáltak, fotóztak, nem fotóztak, lökdösődtek. Persze, emellett akkora táblagépekkel (a továbbiakban: tepsi) fotóztak, mint egy fél rinocérosz-láb. Mindez remekül kitakarta az én fotómba szánt kockákat. Hálás vagyok ezekért a képekért, így utólag is, de egy egész táblagépet a legközelebbi Media Markt-ban is tudtam volna fényképezni.

Egy utazás nem lehet bonyodalom-és poénmentes. Nálunk sem volt az. :) Az első baki rögtön jött is, ahogy leszállt a repülőgépünk a Charles De Gaulle Reptéren 2013 aug. 10-én. Az egyik táskában egy kupaktalan toll volt, természetesen a felső zsebben. Szerintem nem kell ragoznom, az egyenlet elég egyszerű: tollbetét (tinta) + nyomáskülönbség nem annyira kóser együtt. Mindez oda vezetett, hogy a 100 db-os higiéniai kéztisztító kendőmet röpke 1 óra alatt elhasználtuk, suvickolásra. Nem volt értelme. A párom kissé furcsán nézett ki, mikor a gyönyörű, karizmatikus Notre Dame-ot végigloholta, könyékig a táskájába bújva, valami furcsa ismétlődő vakaró mozdulatot imitálva. Szó szerint. Szerencsére rajtam kívül senki nem vette észre, hogy akkor már nem csak a táskája, de a tenyere és finoman szólva az egész feje kék volt, mert a higiéniai kendő nedves, tehát fogott mint semmi más.

A nap végén tintásan-kéken felszálltunk a városnéző hajóra, mondanom sem kell, ember ember hátán mindenütt. Nem vagyok rasszista, esküszöm, de hogy miért kell 2467 csücsörítős képet csinálni magukról a székkel, a hajókorláttal, a pizzával (ez Franciaország, könyörgöm),azt nem fogom fel. Szót sem ejtek róla, mi volt, mikor hajóval az "Öreg Hölgy"-höz értünk. Újabb 2674 pózolás, lökdösődés, éjen a tömegturizmus(!). Zseniálisan ügyeltek a kollégák természetesen arra is, hogy a korláthoz senki más ne férjen oda, így persze elmosódott piros üléseken, meg ilyen-olyan félkancsal - lemaradt csoporttárs fejeken kívül nem nagyon sikerült mást lefotózni. Az egy képen, ami jó lett, úgy nézünk ki, mint egy nyugdíjas házaspár, tudniillik a walkie-talkie hallókészülékre emlékeztetett és úgy lógott rajtunk a zsinórja, mint katétercsövek a TBC osztályon.

E rendkívül fárasztó nap után úgy tűnt, végre megérkezünk a hotelbe és pihenhetünk. Szóval, hogy is mondjam...Kívülről szép...volt....Igen. Cigiszag fogadott, egy retro kulcskártyás szobában, ahol elkelt volna 1 jégvakaró, meg némi tűzrakóhely - a nyár kellős közepén. Nagyon hideg volt. Itthon 40 fok, ó,- gondoltam - nem lehet baj, berakom az egyik blézerem - alias meleg ruha. Hát, innentől kezdve nem volt olyannyira vicc a hideg éjszaka és a kora reggelek. De persze, a hangulathoz ez is hozzátartozott nap mint nap.

FOLYTATÁSA KÖVETKEZIK ...