Amennyiben a turizmusban akarsz elhelyezkedni, netalántán éppen pont egy szállodában kívánsz dolgozni a jövőben, akkor a következő gondolatokat érdemes megfontolni... Ha csak külső olvasó vagy, és jártál már valaha szállodában, akkor pláne. Következzen egy rövid kis útmutató a szállodai élettel kapcsolatban, egy recepciós tollából (gépéből):
1. Nekünk sem olyan könnyű, csak annak kell mutatni
Megérkezel a szállodába, ahol még életedben nem jártál. Mész a recepcióhoz bejelentkezni. Azt hiszed, a recepciós egészen odáig, amíg Te meg nem jelensz a pultnál, terítőt hímez hátul az irodában, esetleg egy gurulós széken pörög napi 7-11 órában. Tévedsz. A recepcióra fut be minden és mindenki információja, panasza, rosszabb helyeken mi terheljük a minibár fogyasztásokat, mi állítjuk tisztára a szobákat, mi hívjuk a technikust és a takarítókat, a pénzügyi osztályt, az értékesítést, ha valami nem klappol; mi tartjuk nyilván a bejelentkező és kijelentkező vendégeket, egyszerre több helyen, (nem csak a rendszerben, hanem külön rendőrségi nyilvántartásban is); mi foglaljuk telefonon, emailben az utazásokat, amiken a vendégek szeretnének részt venni, mi írjuk hozzá a jegyeket, az adminisztrációt; mi számlázunk és fizettetünk, mi töltjük fel a térképeket és információs listákat, ha azok kifogynak; telefonálunk, az étteremmel is kapcsolatban vagyunk, rendeléseket írunk, és ami a legfontosabb: kezeljük a vendégpanaszokat, és azért vagyunk, hogy segítsünk és információt nyújtsunk. De nem vagyunk Google-maps, sem szótár, sem országjáró kisokos, emberek vagyunk hétköznapi gondokkal és problémákkal, akik már reggel 5-kor azon fáradoznak, hogy Neked jó legyen. Ha hülyeséget kérdezel, nem biztos, hogy megkapod az egyértelmű választ. Nálunk szupertitkos információk lapulnak, azt ki kell érdemelni, egyébként pedig, nézz utána az interneten.
2. Ha tudsz idegen nyelven: szólalj meg, próbáld meg, mutogasd el...
Sokan elkövetik azt a hibát, hogy magyarként nem mernek angolul vagy németül beszélni, így gyakran kialakul az a helyzet, hogy hozzám 10 ember áll sorban, míg a fennmaradó 1-2 kolléga a műszakban, az előző pontban említett módon pörög-forog a görgősszékben (na jó, igazából csak csücsülnek :)). Ha egyszer tudsz bármilyen nyelven, akár 3 szót is, akkor azt mondd el, utána jöhet az Activity, úgy is kitaláljuk, hogy mit szeretnél, mert tökélyre fejlesztettük nemzetközi mutogatás-megértés-képességeinket. Ez azért nagy segítség nekünk, recepciósoknak, mert 2x annyi vendég fele idő alatt kerül sorra, Te megkapod az infót, nekem pedig nem kell később hallgatni (indokolatlanul), hogy túl sokat álltál sorban egy egyszerű kérdés miatt... Na ja.

3. Ne verd a pultot, ne üvöltözz
Ez a kedvenc pontom, házirendnek is jó volna. Gyakran azt hiszi a kevdes vendég, hogy nekem jó érzés azt látni, ahogyan kiborul, vörös a feje, sír, stb, mert így biztosabb a hatás. Na most. Ha ideges vagy, akkor nem tudod elmondani normálisan, hogy mi a baj, csak magadat hergeled, én nem fogok tudni segíteni, ergo egy helyben toporgunk, mint a sz*ró galamb. Tudom, hogy nehéz, de csak normális hangnemben tudok és vagyok hajlandó vendégekkel beszélgetni, úgyhogy, ha ilyen szituációba keveredsz, ne rám legyél mérges, mert én csak a recepciós vagyok. Kitöltheted rajtam, többek közt azért vagyok, segíteni is fogok természetesen, de ha leüvöltöd a fejem és a pultra izzadsz idegességedben, akkor nekem sem lesz egyszerűbb. Még egy gondolat: ha eleve eltökélt szándékkal jössz le hozzám, például, hogy be fogod perelni a szállodát, akkor ne beszéltess feleslegesen azért 33 percet, hogy végül ne tudjalak lebeszélni célodról, mert nincs kedvem munkaidőben barkóbázni. 
4. Külföldre utazol? Tájékozódj előtte, légy oly szíves
Tavaly esett meg, hogy a kedves vendég 1 órás tartózkodás után levágta elém sorban mind az 5 mobiltelefonját a pultra, és közölte, hogy nem tájékoztattam arról, hogy az ország nem az EU tagja, illetve, hogy magasak a roaming-díjak. Emberünk helyből csinált egy 32 ezer forintos számlát, mert videotelefonált Magyarországra. Ilyenkor jön az, hogy megköszönöd, hogy informált erről a roppant nagy újdonságról, széttárod a kezed bocsánatkérések közepette, majd ha elhagyja a recepció területét, megvizsgálod iq-csökkenésed mértékét és mélyen elgondolkozol az élet további értelmén...
***
Hamarosan jövök a következő résszel. 

Sokáig nem akartam belátni, hogy ha kézzel-lábbal tiltakozom valami ellen, az úgy csak nehezebbé válik. A mai eszemmel viszont tudom, hogy meg kell tanulni a játékszabályokat, és kiélvezni az élet adta lehetőségeket. 

Sokan mondják, hogy introvertált személyiségként (zárkózottabb emberekre mondják ezt) eszedbe ne jusson emberekkel foglalkozni, pláne a turizmusban elhelyezkedni, mert nem lesz jó vége. Azon vagyok, hogy a sztereotípiákat kicsit eloszlassam. Jelenleg ott tartok, hogy vége az utolsó tanulós félévemnek is az alapképzésen. Nem hittem volna, hogy ez a pillanat ennyire gyorsan eljön. Most, 3 év elteltével, úgy gondolom, hogy ennek így kellett lennie, és semmit sem bántam meg. Sokszor kegyetlen volt, de rohadtul megérte. Kisebb adag önbizalomnövelő-dózist kaptam az évek alatt.
Röviden bemutatom a saját példámon, hogy mire is gondolok: gimnázium végén még ott tartottam, hogy ha ki kellett állni és képviselni magam több ember előtt, szabályosan rosszul voltam. Angolul egyáltalán nem akartam beszélni, soha nem szólaltam meg, mindig mást kértem meg, hogy menjen és intézzen el nekem valamit, például egy szállodában, mert én nem voltam rá hajlandó, nem volt hozzá önbizalmam. Aztán elkezdtem az egyetemet, ahol turizmust tanulva nyilván az én 'para-területeimen' kellett a leginkább teljesíteni, de ezt valahol sejtettem is. Először nagyon féltem, nem akartam megszólalni, angolul meg pláne nem. Elvoltam, semlegesen. Sosem tartottam magam vezető-típusnak, örültem, ha nekem nem kellett beszélni, ellavíroztam valahogy háttérjátékosként, jó 1-1.5 évig.
De az életben, ahol folyamatosan dönteni kell, mindig van választási lehetőség. Te határozod el, hogy merre mész, melyik utat választod, jóformán minden csak Rajtad múlik. Egy kis idő után rájöttem, hogy ez nem mehet így tovább, úgyhogy fokozatosan kihívásokat kerestem magamnak, mert ugyebár az egyszerű út nem mindig egyenlő a helyes úttal. Ez azért hatásos, mert magadnak is bizonyíthatsz. Ehhez viszont tényleg ki kell lépni a komfortzónádból, vállalni kell a felmerülő kockázatokat, különben nincs értelme semminek. Le kell csapni a tálcán kínált opciókra, mert utólag, talán egész életre bánni fogod, ha egy hatalmas lehetőség elúszik. Legutóbb a külföldi munkavállalást válaszottam, ahogyan írtam is korábban. A legjobb, ha nincs sok időd mérlegelni, csak egyszerűen belevágsz, mert tudod, hogy minden, ami kihívás (reális keretek között), a Te javadat szolgálja.
El sem tudtam képzelni, milyen lesz több hónapig egy idegen országban élni, új munkahelyen teljesíteni, beilleszkdeni, elfogadni a kulturális különbségeinket és tolerálni azokat a feladatok közben, de mint sok dolog, ez is tanulható. Nagyon fontos a személyes fejlődés, az élmény- és tapasztalatszerzés, mert ezek azok a dolgok, amiket senki nem vehet el Tőled.
8 nap múlva ismét utazom, hogy "meghódítsam" a recepciót a 230 szobás szállodakomplexumban, ahol napi 100-150 embert szolgálunk ki, igen, angolul is. Most már nem félek ezektől a dolgoktól annyira, a folyamatos megpróbáltatásokból táplálkozom, jóllehet a cél még nagyon messze van. Azóta vannak új álmaim, köztük egy olyan nemzetközi lehetőség, ami garantáltan az egész életemet gyökeresen megváltoztatná, ha sikerülne. Előbb azonban Montenegróra összpontosítok és kihozom belőle a legtöbbet.

Most, hogy van egy szusszanásnyi időm, hajnalok hajnalán, úgy döntöttem, ismét készítek nektek egy bejegyzést, így fel is avatom az új gépemet a blogírás alkalmával.
___________________________________________________________________________________________
Hol is kezdjem? Ez a félév nagyon durva volt. Ha azt hittétek, hogy az eddigiek, amikről írtam nektek, kicsináltak, akkor nagyon tévedtek, és én is tévedtem akkor, mert EZ volt az a félév. Az ördögi 6-os szám, az a bizonyos 6. félév, ahol, ha nem hozod ki magadból a maximumot, bukik az előző 2,5 év munkája és csúszik minden. Itt gondolnám egybekötni a címet a tartalommal, ugyanis kegyetlen, hogy az emberek többsége milyen nagymértékű "csőlátással" bír. Sokszor megkapom a közvetlen és nem annyira közvetlen környezetemtől is, a "te mekkora mázlista vagy, hogy átmentél a vizsgán, zh-n", vagy a "neked mindig minden olyan könnyen sikerül és ez nem fair" mondatokat, ide sorolnám még a "te nem tudsz hibázni" kijelenést is. Aki itt kilépne és bezárná magasröptű írásom ablakát, annak mondom, hogy ezeket nem önfényezésnek írtam, hanem mert baromi rosszul szoktott esni. "Mi van?! Meghülyültél?" - kérdezhetitek most, de ez a helyzet.
___________________________________________________________________________________________
Szeretném tisztázni a dolgokat, mert meguntam a sztereotípiákat. Igen, tényleg könnyen megy - látszólag, igen, tényleg nehéz veszíteni - valóban. Nagyon sablonos, tudom, de az a jéghegy-hasonlat, amit boldog-boldogtalan osztogat Facebookon, nem véletlenül létezik (úgyhogy ennek örömére én is csatlakozom a sablonossághoz, és nagyon sablonosan megosztom ezt a sablonos képet). Mindenki a sikert látja. Azt, hogy a végén nagy az öröm. Azt, hogy megkönnyebbülsz, mert egy nagy teher leggördül a válladról. Azt, hogy ismét meg tudtál felelni azoknak a rohadt elvárásoknak, mert igen, tétje van, méghozzá komoly tétje. 

És akkor jön valaki, aki a fejedhez vágja, hogy egyszerűen mázlista vagy... Akkor most jöjjön az, ami a nagy "mázli" mögött van. Azt gondolom, senki sem járja a te utad, így nem tudja, mit élsz át... Nem látja, hogy minden este hajnalig tanulsz, próbálod kisajtolni magadból az utolsó lehetőségeket, bármi is legyen, mert sosem indulsz el úgy, hogy ne tudd a dolgod legalább egy jó közepesre, de ott van még az extra feladat, és mindenkinek meg kell felelni, mert nincs olyan, hogy 'nem jó', emiatt felborul a bioritmusod és az egész szervezeted hülyén viselkedik. Azt sem tudja más, hogy a nyomás miatt, ami rád nehezedik a feladatok miatt, az éjszaka közepén is, álmodból felébredve sokszor rádtör a sírás; ahogy azt sem, hogy az igazi bulizás/partyzás számodra nem opció, mert minden nap jelen kell lenni fejben... azt sem, hogy a kudarc megpróbál lehúzni, és igen, számtalanszor van, hogy fel akarod adni a francba az egészet; azt sem, hogy hányszor állsz fel a teljes reménytelenségből és mész tovább, mert a kitartásod visz előre; azt sem, hogy mennyire keveset találkozol a szeretteiddel, barátaiddal, mert 'a tanulás és a diploma az első', amiért feláldozod a drága időt. Azt sem látják, hogy bizony sokszor kerülsz dilemmába és mindig választanod kell, mert ott a cél, ott az álom, és a mondás szerint 'a kemény munka kifizetődik', pedig másra sem vágynál jobban, mint egy szabad estére (és ugye karikátlan szemekre); azt sem, hogy baromi nehéz helyzetekben általában ultimátumot kapsz, és igen, akármit csinálsz, az valakinek rossz lesz. Erről pedig nyilatkozni az tud, aki meg is élte/éli ezeket a folyamatokat és körforgásokat, mert igen, hogy úgy mondjam, ez az élet maga.
___________________________________________________________________________________________
Aztán jön a csoda, és valahogy mindig sikerül. És ez nem mázli, nem puszta szerencse, ez minden, amit fent felsoroltam, és hit, saját magadban, az álmaidban, és abban, hogy megcsinálod, mert képes vagy rá. És ez a felkészültség. Ha nincs is teljes igazság, azért a jutalom általában nem marad el. A titok? Nem rögtön kell várni a varázslatot. ÉVEK kellenek, hogy a sok tapasztalat, befektetett idő, kemény munka, energia, könnyek, éjszakázások, áldozatok, b@+_dmegolások, algopyrinek, érdekütközések beérjenek, és végül valami nagyszerű történhessen. 
Minden nap egy lehetőség, kis lépésekkel, iszonyú nagy kitartással, sok-sok munkával és türelemmel lehet csak véghezvinni olyat, aminek nagy ereje lesz.
Mert sosem lehet tudni, mit hoz a jövő...  

Olyan viccesek ezek az ihletek... lassan hajnali 2 óra van, én pedig írok Nektek, ismét. Megint vártam 1.5-2 hónapot, de most azért, mert amikor jött az ihlet, nagyon késő volt, másnap pedig mennem kellett az egyetemre korán reggel. De most szombat van, illetve már vasárnap, más ilyenkor bulizik, szóval ez így remélem megbocsájtható. 
Úgy terveztem, hogy a közösségi médiaszemetekről és a befolyásolásról fogok nektek bejegyzést rittyenteni, aztán eszembe jutott egy sokkal szebb téma, éppenséggel a ma vásárolt tusfürdőmmel kapcsolatban - ne nevessetek, tényleg. 
Sokszor látom a facebookon ezeket az elcsépelt, nyáltól csöpögő idézeteket, amiken olykor-olykor megállok elgondolkodni, de aztán rohanok is tovább két teendő között. Aztán ma becsapott a villám... és elkezdtem a hálán gondolkodni, azon, hogy őszintén az életben miért lehetek hálás, és rájöttem, hogy tulajdonképpen mindenért.
Írom ezt a blogot... tudok írni, olvasni, van ötletem, van min írnom, van fedél a fejem fölött, van egy tündéri családom és körülvesz a szeretet. Néhány dologban tehetséges vagyok, járok egyetemre, egészséges vagyok, hála az égnek rendben vannak a dolgaim, mert mondhatom, hogy így van.

Ugye? "Hála az égnek"... Hányszor használjuk ezt a kifejezést nap mint nap úgy, hogy fel sem fogjuk, csak kimondjuk. Hát, én most fogtam fel, ma este. És itt jön be a tusfürdőm, ez a bagatell, semmi kis dolog, ami ugyan pénzért megvehető, de az illat, az érzések, az emlékek, azokra nincs fizetőeszköz. Kb. 5 éve ilyet kerestem, és emlékeztem az illatra, mert régen megfogott, de a dobozra nem. És ma este, mikor bementem zuhanyozni, valami végtelen boldogság fogott el, hogy van ilyenem, újra, mint régen, mert nagyon szerettem. A hála pedig erről szól, hogy megtanulom értékelni azt, amim van, és nem csak értékelni, hanem hálásnak is lenni érte. Nem luxusvillákról és BMW-terepjáróról beszélek, hanem azokról a dolgokról, amik pénzzel soha nem lesznek megvásárolhatók. Születhettem volna máshova, sokkal rosszabb körülmények közé, olyan helyre, ahonnan esélyem sem lett volna kitörni, de nem.
Célom van, terveim vannak, álmaim vannak, és végre, 2 és fél év után elmondhatom magamról: a helyemen vagyok. 

Hihetetlen mennyire rafinált (szebb szó nem jut eszembe) a magyar oktatási rendszer. Épp a mesterképzési szakok meg a felvi.hu kismillió oldala van megnyitva, mert eljön lassan az az idő, hogy dönteni kell, erről is.

Most különösen nehéz. Tele van minden a bizonytalanság ígéretével, sosem tudni mit hoz a holnap. Olyan, mintha csak ma lett volna, hogy elköltöztünk Veszprémbe és elkezdtük az egyetemet, most pedig, aludtam kettőt, és mindjárt diploma. Annyira furcsa kimondani. Sokat vártam rá, kisgyerek koromtól fogva arról álmodoztam, hogy én is olyan ember leszek, akinek diploma van a kezében. És most tessék, itt vagyunk, de sajnos nem úgy, ahogyan gyerekfejjel megálmodtam. A felnőttek világában, ahol mindenben kompromisszumot kell kötni és nincs olyan, hogy tökéletes választás, nehéz racionálisan mérlegelni. Személyes nézeteim szerint, ha belefogsz valamibe, akár tetszik, akár nem, azt végig kell csinálni. Szóval így fogok én dönteni a saját jövőmről hamarosan...

Számításba vettem a lehetőségeket, amik előttem állnak: elsősorban PE, de ott volt még a BCE, BGE, MET, meg a jó ég tudja mostanában hova és mit hívnak meg keresztelnek át főiskolák, egyetemek (merthogy színvonalasabb egy névtől ugyan nem lesz egy oktatási intézmény, az is biztos).
Egy időben nagyon rá voltam pörögve erre a 'legyünk Corvinusosok' témára, aztán, mire nagyjából kibogoztam a pontokat, plusszokat, felvételit, PÉNZeket, stb., addigra bejelentette valaki onnan fentről, hogy bocs, de a Corvinus megszűnik. Na, azóta a Corvinus történetesen nem kevesebb, mint háromszor szűnt meg, de "furcsa mód", még mindig működik... És erről a bizonytalanságról beszéltem fentebb, és ez jellemzi az oktatáspolitikát, és így stabil a mi oktatási rendszerünk, és mindenki átlát rajta, és mindenki tudja, és mégis egyre rosszabb. 

Nyilván ott lebegett a Veszprémben maradás lehetősége is, ami most már, végiggondolva, az egyetlen racionális döntés, amit hozhatok. Itt az uniós pénzek nem vonják maguk után a korrupciót, (cikk utolsó bekezdését lásd itt, összehasonlítva az első 2 bekezdéssel, húdeciki), itt nincsenek botrányok, - a hallgatókat legalábbis próbálják óvni ezektől a dolgoktól -, egy szóval: itt relatíve normálisan el lehet végezni az egyetemet.
És kövezzetek meg, és forgassátok meg bennem a tőrt háromszor, de én végzem szépen itt vidéken a kis egyetememet, amit még -na, kimondja-e?- kedvelek is.
A többieknek meg jó küzdést kívánok a bürokráciával... puszi.